Balla Ede Zsolt vetítéssel és sok szívbéli élménnyel fűszerezett előadása.

Mesés Magyar Történelem

Kedves „gyermeklelkű” felnőttek!

Amikor mesés történelemről beszélünk, nem arról van szó, hogy elfelejtettünk valamit, és a hiányzó részeket találomra kipótoljuk valamivel. Nem. Nagyon is pontosan tudjuk, hogy mi történt, de az eseményeknek van egy hétköznapi valóságon túlmutató oldala is. Ezt nem lehet egzakt, tudományos módszerekkel leírni, ezért a szimbólumok nyelvéhez, a mondákhoz, énekekhez és mesékhez kell fordulnunk, hogy megfogalmazhassuk a lényeget.

Azok az emberek lettek a magyar történelem kiemelkedő alakjai, akik köré meséket teremtett az emlékezet. Se szeri, se száma azoknak a mondáknak, melyek Szent Istvánról, Szent Lászlóról, Mátyás királyról vagy éppen a kurucokról szólnak. Hunor és Magyar, Lehel és Bulcsú, Toldi és Kinizsi, Boldog Özséb, Aquila János, Zrínyi Ilona vagy Balassi Bálint legendái hősökről, szerzetesekről, tanítókról, asszonyokról és költőkről regélnek, kiknek élete már nem puszta történelem, de maga az „üdvösség történelme”. És az üdvösség mesés történelme ésszel nem, csak szívvel fogható fel.

Tordánál minden bizonnyal nem Szent László királyunk könyörgésére vált ketté a hegy – mondják a történészek. – Nincsen élő ember, aki hasonlót tudna tenni, vagy képes lenne rajta átugratni! Lehet. De akkor miért meséljük mégis a gyermeknek? Azért, mert egy olyan királyi példát fogalmaz meg a történet, amelyet kortól függetlenül követni érdemes, és amely lelki tulajdonságokkal Szent László királyunk bizonyosan rendelkezett. Képes volt észlelni a fenyegető veszélyt, de nem veszítette el a reményt akkor sem, amikor már nem volt előle menekvés. A szakadék széléhez érkezett – de nem zuhant bele: úgy ugratott az ismeretlenbe, hogy közben életét Isten tenyerébe helyezte.

– Mit tegyünk akkor, ha magunk is az élet szakadékának peremére sodródunk?
– Hogyan viselkedjünk kilátástalan helyzetekben?
– Mi segíthet át a nehézségeken?

Ezekre a kérdésekre adhat – nem megszokott – választ a mesés magyar történelem. Őseink és hőseink mindennel találkoztak már, amivel nekünk is szembe kell néznünk – miért ne tanulhatnánk a példájukból?
És nem csak azokból, amelyek bizonyíthatóan megtörténtek, hanem azokból is, melyek „csupán” a szívükben éltek.