
Angyalbárányok
2023. december 9. szombat
11:00
A Tündérkert bábcsoport és a Törpemuzsika zenekar előadása gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek (4 éves kortól ajánljuk)
A felgyorsult virtuális világ a gyermekek számára kész képeket ad. Az élő bábmesék viszont belső képalkotásra késztetik őket, megmozgatva ezzel fantáziájukat, belső világukat. A gyermek így saját maga is hozzátesz lelkéből a mese folyamatához, aktívan részt vesz benne.
Az óvodás és kisiskolás korúak számára ez a természetes képi világ ellensúlyozza a virtuális világot. A
A Tündérkert bábcsoport az Angyalbárányok című magyar népmesét mutatja be gyapjú állóbábokkal, zenei aláfestéssel, utána pedig a Törpemuzsika zenekar énekel a gyerekekkel együtt, a tavaly megjelent karácsonyi albumról.
Az előadás végén közös kézműveskedéssel idézzük fel a mese képeit, és minden gyermek saját készítésű alkotással térhet haza.
A Törpemuzsika zenekar karácsonyi CD-je a helyszínen megvásárolható.
Ízelítő: Törpemuzsika zenekar – Betlehem kis falucskában
Kedves Látogatónk!
Kérjük, időben vegye meg a jegyét, mert a férőhelyek száma korlátozott!
Jegyek a Napfényes Étteremben (1053 Budapest, Ferenciek tere 2. - Veres Pálné és Curia utca sarok) elővételben és telefonos foglalással is kaphatók (+36 20 311 0313).
A foglalástól számított három napon túl az át nem vett jegyeket értékesítjük!
A rendezvényterem a rendezvény kezdete előtt fél órával nyit.
A helyszínen vendégeinket frissítőkkel, szendvicsekkel és süteményekkel várjuk!
Az étterem és a rendezvényterem területe füst és alkoholmentes.
Rendezvényeink 14 éves kor felett látogathatóak, kivéve a gyermekprogramokat.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A RENDEZVÉNYTEREM A MINDENKORI HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK SZERINT MŰKÖDIK!
A Rendezvényteremben friss pogácsával és házi limonádéval várjuk vendégeinket, míg a program előtt és után szeretettel várjuk kedves Vendégeinket a Napfényes Étterem különleges fogásaival.
Az aznapi érvényes belépőjeggyel 10% kedvezményt adunk a Napfényes Étterem áraiból (kivéve cukrásztermékek). Ez a kedvezmény nem vonható össze más kedvezményekkel.
Online asztalfoglalás
Asztalfoglalás telefonon: +36 20 311 0101
Kultúra és vacsora egy helyen, a Belváros szívében!